Tudtátok, hogy az Angyalfia vásár egy helyi szülői közösség kezdeményezéséből nőtte ki magát a környék egyik legismertebb és legjobb hangulatú adventi vásárává? Erről, a kezdetekről és még sok érdekességről beszélgettem Szalay Évával, a vásár egyik megálmodójával.
Mikor született az Angyalfia vásár ötlete?
Hú, azt most ki kéne számolni, fogalmam sincs, hogy hány éve történt, de a kétezres évek elejére emlékszem (2002). Mindig irigykedtem, hogy az osztrák legkisebb falvakban is karácsony előtt az advent idején vannak ilyen nagyon hangulatos, kis családias események. Ezek lehet, hogy csak forraltborozásban vagy együtt éneklésben teljesedtek ki, de úgy irigyeltem őket! Akkor Varga Lacival – aki 10 éves korom óta jóbarátom, együtt voltunk úttörővasutasok, meg ifivezetők –, megbeszéltem, hogy milyen jó lenne ez Biatorbágyon. Sokat vívódtam a néven, hogy ne legyen nagyon szirupos, de különleges legyen. Szerencsére Varga Laci kitalálta, így ő lett a keresztapja Angyalfiának. Gyakorlatilag mi szerveztük úgy a vásárt, először egy naposra, hogy nem volt mögöttünk erős intézményi háttér, tehát sem a Faluház, sem az önkormányzat, sem az iskolák nem tudtak anyagilag támogatni. Mi ketten nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Eleinte helyi vállalkozókat kerestünk meg, hogy megteremtsük a rendezvény anyagi bázisát. Körbekalapoztunk. Volt, ahol elutasításra találtunk, de voltak, akik támogattak munkával, anyagiakkal, szállítással, (Kontra Józsi), hiszen sátrakat kellett kölcsönözni, meg embereket találni a felállításukra, biztonsági őröket, akik először az egy napos vásárt felügyeljék, (Szalai Csaba) aztán a kétnapos vásáron levő árukat vigyázták.
A sátrak katonai sátrak voltak, talán a Katasztrófavédelemtől?
Igen. Katonai sátrakat kaptunk először és utána a katasztrófavédelemmel vettük fel a kapcsolatot, mert az előző kapcsolati szálunk megszűnt. Segítőink ezeket aznap reggel korán felverték a főtéren. Be kellett még gyűjteni az engedélyt az akkori polgármestertől, Palovics Lajostól, meg a képviselő-testülettől. Meg kellett győzni őket, hogy ez egy jófajta kezdeményezés lesz. Lajos először ingatta a fejét, de azt mondta, hogy „itt ez az őrült erőszakos nő, hadd csinálja amit akar” – így aztán bele ment a dologba. Azt gondolom, hogy az első Angyalfia vásár sikerén felbuzdulva lett a többi vásár is. A gyerekeink kicsik voltak, tehát nagy volt a baráti kör, sokan tudtak jönni segíteni, akár sátrat állítani, akár a saját általuk készített kézműves dolgokkal megjelenni a vásáron. Ők ismertek Etyeken, Pátyon esetleg valakit, aki még ajánlott másik fazekast, kosarast, késest. Igyekeztem arra figyelni annak idején, hogy lehetőség szerint egy témakörből, tehát mondjuk ékszerekből csak egy legyen, hogy ne rontsák egymás üzletét. Rengeteg kudarc és sok sikerélmény volt ezzel kapcsolatban. Roppant hangulatos egy ilyen vásár, amikor a tér közepén ott van Néder Norbi körhintája, és ott vannak a tepsikben a tüzek, amik körül lehet melegedni, beszélgetni, iszogatni!
Azt hiszem sütöttünk gesztenyét…
Meg forralt bort, meg teát. Igen, ezekre emlékszem a Szülői Alapítványnak gyűjtöttünk adományokat. Akkor indult a Szülői Alapítvány is, azt gondoltam, jópofa dolog lesz kitelepülni. Ilyenkor azért a pénztárcák jobban megnyílnak: kiteszünk egy perselyt és akkor az iskola Szülői Alapítványának innen lenne pénze, de hát ezért adni is kell valamit! Az osztályok általában csinálnak karácsonyi műsort. Megkértük az osztályfőnököket, hogy akiknek készen van a műsora, azt a Faluház nagy színpadán adják elő. Innen voltak a műsorok eleinte, illetve onnan, hogy az önkormányzat képviselő-testületét megkértük, hogy énekeljenek, miután az akkori polgármester, Palovics Lajos kórustag volt, nyitott fülekre találtam, mert ezt ő szívügyének tekintette, és valóban szervezett egy kisebb kamarakórust, akik ott énekeltek nekünk.
Volt nagyon jó időnk, volt, amikor szakadt a hó, volt, amikor a sátrakat fogni kellett, mert olyan szél volt, de akkor lett kész a tér új burkolata, nem lehetett rögzíteni a sátrakat, nem volt szabad a viacolorba szöget verni. Voltak problémák, de azért én nagyon szerettem az Angyalfiát szervezni. Két helyszín között cikáztunk és konferáltuk föl az ilyen és olyan műsorokat, és közben kínáltuk a vásárfiákat, amik a főtéren voltak.
Te is voltál ilyen háziasszony?
Igen, én ezt roppantul élveztem, hiszen ez szakmámba vág!
Igen, emlékszem, a sátraknál beszélgettél az árusokkal, így próbáltad őket egy kicsit közelebb hozni a vásárlókhoz. Ezzel még talán többé is vált az esemény, mint egy egyszerű bevásárlóhelyszín.
Igen, én ezt hiányolom a mostani vásárnál.
Az Angyalfia bögre a ti ötletetek volt?
Sajnos az nem a mi ötletünk volt. A Fészek már a mi első vásárunkon is árusított. A képviselő-testület is kitelepült forralt borral, és tőlük jött a kezdeményezés. Hogy melyik képviselőt illeti a dicséret, azt nem tudom. A Táncsics utcai Fészek alapítványnak lett bevételi forrása, ők nagyon szép bögréket csináltak, és mindenki érezte kedves kötelességének, hogy ne csak bérelje, hanem megvegye ezeket a bögréket. Nekem is van otthon azt hiszem 2 vagy 3 darab.
8 darabunk is volt, de sajnos fogy a készlet…
Igen, igen, igen.
Ugye ti teljesen önkéntesen végeztétek a munkátokat? A Faluháztól hangosítást és helyszínt kaptatok, de a program szervezése az 100 százalékosan nálatok volt?
Igen, teljesen önkéntesen, haszon nélkül, és így nem tudtunk olyan programot megvenni, mint pl. a Halász Jutka. Kaptunk segítséget a közmunkásokoktól, tehát az önkormányzat ilyen értelemben segített. A Faluház dolgozói is nagyon segítőkészek voltak, csak ebbe ők nem tudtak beszállni anyagilag, hiszen nem tervezett költség volt ez, helyet adtak, de magának a rendezvénynek a biztosításáról, akár egészségügyi biztosításáról, akár az értékek megőrzésének a biztosításáról nekünk kellett gondoskodni. Ez eleinte nehezen ment. Aztán már az önkormányzat is beszállt valami pénzzel, hogy legalább a sátrakat ki tudjuk fizetni, mert ez belátható volt, hogy ezt azért így „nyuszi barátai és üzletfelei” nem tudják összeadni.
Miért adtad át a vásár szervezését?
Nagyon nagy stressz volt. Egy idő után úgy gondoltam, hogy ez már sok nekem és inkább csinálja a Faluház. Volt egy füzetem és azokban az árusok adatai, hogy „XY fonott játékokat készít vagy könyveket árul„, aztán ezt a füzetet, illetve az ebből készült átírást, odaadtam Molnár Tibinek azzal, hogy használja bátran, meg hivatkozzon esetleg rám, vagy magára a vásárra, hiszen aki volt az Angyalfia vásáron (roppant minimális helypénzt kértünk el a vásározóktól), a hangulata miatt nagyon szerette ezt a helyet. Lehet, hogy nem volt óriási forgalmuk, de a hangulata miatt sokkal jobban érezték magukat. Volt, aki a Vörösmarty téren is járt, és ezt a vásárt bensőségesebbnek érezte.
Mik voltak a kedvenc programjaid?
A Norbi körhintát mindenféleképpen meg kell említenem, mert annak hihetetlen nagy sikere van a totyogós korosztályban. Nagyon szerettem a tálcákon rakott tüzeket, amit a férjem talált ki. Hangulatosak voltak, oda lehetett gyűlni melegedni. Azért valljuk be őszintén: egész nap kint állni a hidegben a portéka mellett embert próbáló, még a legmelegebb téli napon is. Nagyon jó hangulatúak voltak a mindenféle éneklések. Az alsó osztályos gyerekeknek nagyon jó lehetett, amikor előadták a saját kis karácsonyi műsorukat, hiszen ezzel fejlődik az önkifejezésük, meg egy kicsit bátorságot nyernek és jó dolog egy szülőnek, hogyha látja a gyerekét egy ilyen nagy színpadon. Szerettük a Betlehemet, ami a főtéren volt.
Kovácsok is voltak többször úgy emlékszem.
A kovácsok Perkupáról, Borsodból jöttek el hozzánk, egy leszakadó térségeket, roma embereket támogató alapítvány segítségével (köszönjük Lukács Gyuri!). Ők azt találták ki, hogy ezek az emberek térjenek vissza egy ősi mesterséghez.
Kétszer, vagy háromszor jöttek?
Látod erre már nem emlékeztem, de nagyon jó buli volt, mert hoztak üllőt, fújtatót meg mindenféle vasakat. Ott is égett a tűz, csengett a kalapács. Az otthoni kemencémhez a piszkafát én magam kovácsoltam! Erre nagyon büszke vagyok! Helyesek és nagyon kedvesek voltak a perkupaiak, a gyerekek nagyon élvezték, hogy lehet kalapálni, jó hogy eszembe juttattad!
Mint hogyha lett volna valami sütés főzés is…
Egyszer csak, amikor már nem én szerveztem a vásárt, rájöttem, hogy nekem hiányzik az Angyalfia vásár, és akkor addig erőszakoskodtam, míg aztán kitaláltuk együttesen a Tájvédőkkel, hogy csináljunk valami jót. Süssünk! Az egyik a tölcséres alma, a másik pedig, – ami sokaknak hiányzik talán mostanában, mert már lusták vagyunk és nem megyünk ki –, az a Biai fánglis, aminek rajtunk kívül nincs más köze Biatorbágyhoz. Egy ismert, egyszerű krumpli alapú étel receptjéből indultunk ki, azt egészítettük ki szívünk és ízlésünk szerint és sütöttük ki fánglisokban. Lehetett kérni csak üresen, vagy tejföllel de ez valami mennyei volt! Úgyhogy ezt ugyancsak nagyon szerettem. A tölcséres almánkat karamellizált fahéjas vajas cukron sütöttük, étcsokoládéval borítottuk, ehető tölcsérben kínáltuk. Ezt is lehetett eszegetni. Elég nagy sikert arattunk, jó forgalmunk volt belőle. Akkor a bevétellel már a Tájvédőkör családfasorának gondozását támogattuk. Szerettük csinálni, megnőttek a gyerekeink, akik segítettek, mi pedig egy kicsit úgy tűnik, hogy belekényelmesedtünk ebbe a dologba. Jobban szeretünk itthon lenni és inkább csak kilátogatni az Angyalfia vásárra, mint egész nap kint dolgozni.
A Biatorbágyi Értéktár honlapján mind az Angyalfia a vásárnak, mind a Biai fánglisnak van oldala, ebből a szócikkből idézem neked, hogy tócsni, cicege, görhöny, pofézni, hadifasírt, krumpliprósza, prósza, macok, berét, eré, tócsi, enge-menge, krumplimálé, leppalacsinta, laska, recsege, lapótya, matutka, toksa, gánica, lapotyka, harula, röstiburgonya, lepkepotyi, tótlángos, placki, bramborák, babagudovic, latke, hremzli, latkes, dödölle, bodag…
Ezen kívül van-e még valami, ami gyakran eszedbe jut?
Jó volt utána hazajönni és egy teát inni, meg lefeküdni. Sok rokont és cimborát rángattam ki, hogy megmutassam nekik a vásárt. Jó buli volt és az volt igazából a legjobb, amikor vásárlóktól hallottuk azt, hogy „Oh, hát ez mennyire hangulatos kis vásár!” Ez volt a cél még a kezdet kezdetén. Volt, hogy bevitte az akkori Faluház vezetője a vásárt a Faluház udvarára. Mondtam neki, hogy szerintem nem jó ötlet, de én már nem szerveztem, nem szólhattam bele. A vezető két nappal később mondta, hogy igazam volt, ez nagy elégtétel volt számomra. Vannak dolgok most is, amiket máskép csinálnék. Szerintem egy kicsit nagy. Jobban válogatnék az árusok és a vásárfiák között, és csak ott a téren hagynám. Tudom, hogy most jégpályának kell a hely! Fontos lenne, hogy valaki ismét szívügyének tartsa a vásárt, ne csak a következő feladatnak. Kellenek a gyerekek előadásai, hogy a családok odajöjjenek, és azért olyan előadások kellenek, amelyek vállalhatók. Belátom azt, hogy minden egyesület ott próbál pénzhez jutni, ahol lehet, de azt gondolom, hogy az Angyalfia vásár nem csak erről kell hogy szóljon. Süteményt annyit lehet enni az Angyalfia vásáron, hogy rosszul leszel, de hogyha igazából keresel egy kis kézműves terméket, amit valaki a szívével csinált, te meg a lelkeddel adnád tovább, hát abból egyre kevesebb van.
Tüske Emil