Bemutatkozás

A Biatorbágyért Egyesület olyan helyiek együttműködése, akiket már régóta különböző módokon foglalkoztat településünk jóléte és jövője, akik számos formában tettek és tesznek azért, hogy ne csak szlogenek szintjén legyen jó itt élni. Egyesületünk tagjai évek, évtizedek óta vesznek részt Biatorbágy közéletében. Tagjaink korábbi munkájának eredményeképpen olyan természeti és kulturális értékek jöttek létre, mint a családfasor, madárles, rendezettebb külterületek, vagy a torbágyi patakpart fásítása, emellett számos helyi értéket (épületeket, pincéket, vizes élőhelyeket) sikerült az évek folyamán megvédenünk. Ötletekkel és javaslatainkkal már eddig is gyakran segítettük a várost irányító képviselő-testület munkáját, vagy éppen nyújtottunk alternatívát egyes döntésekkel szemben. Számos alkalommal bizonyítottuk, hogy a közös célok érdekében képesek vagyunk az összefogásra, együttműködésre. 

Kizárólag a város lakossága felé érzünk elkötelezettséget és felelősséget, munkánkat semmilyen országos vagy helyi politikai erő nem befolyásolja. Tagjaink a város fejlődéséről átgondolt rendszerben gondolkodó biatorbágyi lakosok, akik az itt élők mindennapjait meghatározó kérdésekben megalapozott és megfontolt véleményeket képviselnek. Sokfélék vagyunk, sokféle tudással és tapasztalattal. Van köztünk „őslakos” és „betelepült”, bel- és külterületi lakos, konzervatív és szabadelvű, hívő és nem hívő, van köztünk családalapítás előtt álló, de nagyszülő is, van köztünk mérnök, közgazdász, pedagógus, informatikus, marketingszakértő, környezetkutató, de főállású anya is – többen rendelkezünk jelentős közigazgatási, önkormányzati tapasztalattal. 

Különbözőségeink ellenére közös meggyőződésünk, hogy Biatorbágy kiemelkedő – környezeti, történelmi, földrajzi, pénzügyi – adottságai a mostaninál jobb életminőséget és jövőképet biztosíthatnának a helyiek számára. Határozottan úgy látjuk, hogy a város fejlődésének jelenlegi iránya nem jó. Úgy látjuk, hogy városunk jövőjével kapcsolatos elképzeléseinket ma – és a következő önkormányzati választásokon – nincs, aki minden szempontból megfelelő módon képviselhetné. Ezért fogtunk most össze és lépünk egy csapatként a nyilvánosság elé, ismertetjük elképzeléseinket, céljainkat és javaslatainkat és keressük céljainkhoz partnereinket, támogatóinkat.

Együttműködésünk nyitva áll bárki előtt, aki osztozik céljainkban, és szeretne velünk közösen dolgozni egy élhetőbb Biatorbágyért.