Építészmérnök vagyok. Szakmai pályafutásom során különböző tervező formációkban dolgoztam, illetve építész hallgatókat tanítottam a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Az utóbbi években figyelmem az építészeti tervezés mellett egyre hangsúlyosabban a helyi értékvédelem felé fordult, 2015-2020 között a Biatorbágyi Értéktár Bizottság elnöke voltam.
Biatorbágyon nőttem fel, ma is itt élek a családommal, itt élnek a rokonaim, itt éltek és dolgoztak, alkottak az őseim.
Nagyon szeretem ezt a várost! Úgy gondolom, hogy a hely története – ami az utcák vonalvezetéséből, az épületek részleteiből kiolvasható – és az egykor itt élők élettörténetei finoman összesimulnak. Szeretem ezeket az összefüggéseket feltárni és másoknak is megmutatni, mert meggyőződésem, hogy ez a tudás is segíti bennünk elmélyíteni az idetartozás, összetartozás érzését. Az ehhez kapcsolódó ötleteim közül már több is megvalósult. A „Kalandozások Biatorbágyon” című sétaajánló leporelló-sorozat gyalogos városfelfedezésre buzdítja az érdeklődőket. A gyerekeknek szóló „Fedezzük fel Biatorbágyot!” programot a helyi általános iskolákkal együttműködve vezettem évekig. Majd ehhez kapcsolódva jelent meg a „Biatorbágy gyerekeknek” című városfelfedező könyvecske is, melynek egyik szerzője vagyok.
Biatorbágyon élő építészként folyamatosan figyelemmel kísérem a városi táj változásait, értékes építészeti örökségünk sorsát, a település léptékváltását. Úgy látom, hogy jelenleg a település jövőjét megalapozó szabályozás nem veszi figyelembe az itt élők reális igényeit.
Képviselői munkámmal szeretném Biatorbágyot olyan irányba terelni,
- ahol a mennyiségi fejlesztés helyett a minőség a fontos,
- ahol az épített és természeti környezet egyensúlya kiemelt figyelmet nyer,
- ahol a helyi termelők, kézművesek, gyártók és vállalkozások kiemelt szerepet kapnak,
- ahol az átgondolt, kisléptékű beruházások és a lakosság bevonása, alapos tájékoztatása a jellemző,
- ahol a városba látogatókat nem csupán a helyi turisztikai látványosságok, de az a derű is elvarázsolja, mely az itt élők jó közérzetéből fakad.
A Biatorbágyért Egyesület tagjai politikai pártállástól függetlenül szövetkeztek egymással. A város jövőjével kapcsolatos elképzeléseik irányával egyetértek. Örömmel vállaltam, hogy az Egyesület önkormányzati képviselőjelöltje legyek a 6. körzetben, hiszen a biai városrészen belül ezt a területet ismerem legjobban: ez a lakóhelyem, itt jártam oviba, iskolába, templomba, német órára és kutyát sétáltatni.
Nemcsak a területet ismerem jól, de az itt lakókat is, sokukat gyerekkorom óta. Számomra ez azért fontos, mert úgy képzelem, hogy a jó képviselői munka a helyismeret mellett a személyes találkozásokon alapul.