Az én Biatorbágyom: Beszélgetés Millner Lászlóval

Millner László

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben egy rövid interjú keretében mutatjuk be kicsit jobban aktív tagjainkat, akik többek között Biatorbággyal kapcsolatos elképzeléseikről és céljaikról, személyes városi kötődéseikről, vágyaikról és kedvenc helyeikről mesélnek röviden. Ezúttal Lászlót kérdeztük. Ismerjetek meg minket! 

Mi motivált arra, hogy a Biatorbágyért Egyesületbe belépve közéleti szerepet vállalj?

A zakatóló 61-es villamos és a kutyaszar mellett 30 éve az űzött ki Budapestről, hogy szerettem volna egy olyan élhető településen, élhető közösségben élni, ahol a közélet átlátható, esetleg akár befolyásolható is. Ezen reményeimet Palovics Lajos polgármester úr rögtön az első lakossági fórumon elvette, számomra igen emlékezetes módon. Azt gondolom azonban, az eredményesség reményétől függetlenül, kötelességem a társadalom jobbik oldalán, a tehetségemhez és erőmhöz mérten szerepet vállalni. Ha másért nem, a gyerekeimnek, unokáimnak példát mutatni.

Milyen ügyekkel foglalkoztál eddig?

Részt vettem a Tájvédő Kör néhány megmozdulásán az utóbbi évtizedekben. Három felnőtt gyerekünk nevén három platánfa áll a Családfasorban. Rengeteg szemetet szedtem mások után, hol szervezetten, hol magányos Don Quijoteként. Szervezett szemétszedésben soha többet nem fogok részt venni. Polgárként rendszeres és felelősségteljes látogatója vagyok a JFMK kulturális rendezvényeinek, kocsmájának. Ezzel a város kultúra iránt itt helyben is érdeklő 2 százalékát erősítem. Közéleti beszélgetésekben szívesen hallatom a hangom. Legendásan udvariasan vezetek, kényszeresen próbálok mintát mutatni. Itt is.

Milyen ügyeket szeretnél felvállalni a Biatorbágyért Egyesület segítségével?

Egyesületünkben a kulturális témákkal szeretnék foglalkozni. Szeretném, ha a városunknak informatív, színvonalas újságja és TV adása lenne.

Mit csinálnál másképp, mint a jelenlegi városvezetés?

Azonnal megszüntetném az önkormányzat önfényező propagandáját. A lakosságot polgároknak tekinteném (tudom, Churchill), akikkel kötelező módon meg kell osztani a döntéseket, azok hátterét és a lehető legtöbb területen be is vonnám őket a döntésekbe. Olyan önkormányzatot szeretnék, ahol a polgárok és az alkalmazottak is felszabadultan, félelem nélkül, (“A félelem megeszi a lelket” / Fassbinder ) nyíltan beszélhetnek. A jelenlegi önkormányzat munkatársai mind frusztrált benyomást keltenek, olyanok, mint akik karót nyeltek. Nem tudják, kinek milyen ügyét kell elhallgatni. Nem tudják, hol, kinek, milyen érdekét sérthetik, ezért legszívesebben meg se szólalnának, meg se mozdulnának. Érezhető a feszültség, érezhető, hogy jelenleg senki nem lehet biztos a dolgában.

Szerinted hogyan lehetne élhetőbbé tenni Biatorbágyot?

Az egész programunk erről szól. Nekem azonban személyes ügyem, hogy egy közösség, egy város, akkor élhető, ha az emberek egymás iránt szolidárisak. Szolidáris közösséggé kell válnunk. Jelképes dologként megszüntetném a padokon a lefekvést, leheveredést akadályozó különböző akadályokat. Ma alig van pad Biatorbágyon, ahova, egy epe-, vagy vesegörcs esetén leheveredhetne valaki.

Miért szereted ezt a várost?

Mert ez az otthonom.

Milyennek látnád szívesen Biatorbágyot tíz év múlva?

Zöldnek, színesnek, toleránsnak, csendesnek.

Mi a kedvenc helyed Biatorbágyon, és miért szereted?

Az öreg fűzfa a Papréti patak torkolatánál. Szépen haldoklik.

Életfa
Lehajtott fejjel